Rendszeres olvasók

2010. szeptember 9., csütörtök

Tisztasági csomag az iskolásomnak, intő nekem

Rongyszalvéta, kistörülköző, tisztasági csomag - mindez kékben, mert az passzol az uzsonnás dobozhoz. Jó volt varrni őket. Gyerekem boldog.
Viszont végig mosolyogtam magamban, mert eszembe jutott egy régi-régi történet. Alsóban tisztasági felelős voltam. Egyszer nagy konfliktusba keveredtem egy fiúval, akit ki nem állhattam. Egy teljesen belassult, tesze-tosza fiú volt, ráadásul anyukám kolleganőjének a fia. Annyira zavart, hogy úgy tesz, mintha nem értené, hogy kezet kell mosni. De az is lehet, hogy tényleg ostoba volt, ezt most már én meg nem tudom állapítani 30 év távlatából. Egyik alkalommal megvertem, nem szépítem a dolgot. Nagy elégtétel volt. Kaptam érte valami intőt, és a tisztaságfelelősi pozíciómnak is befellegzett. Az intő szövege pedig így szólt: "Rendcsinálás ürügyén cibálta társa haját." Fogalmam sincs, hogy bírták ki a szüleim röhögés nélkül. A mai napig emlegetik az esetet.





3 megjegyzés:

  1. De helyes! Sajnos az én osztályomban a cipzáros nájlon-borzalom a divat! Pedig milyen jó lenne huszonnégy ilyen szépségen legeltetni a szemem nap mint nap!

    VálaszTörlés
  2. Annyira jok.:)Eloszor lila vilag most meg kek.:)Tetszik

    VálaszTörlés